CsodaCsibe

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de vannak olyan időszakok, mikor valahogy semmi nem úgy jön össze, ahogy azt szeretnénk. Mikor egy számunkra fontos találkozó nem valósul meg, s tudjuk, hogy csak nagy sokára lesz rá ismét lehetőség. Mikor a munkahelyen több ember helyett kell helytállni, de még nincs meg az a rutin és szakmai magabiztosság, hogy ez tökéletesen sikerüljön, valahogy sehogy nem marad mindenre idő. Mikor az embernek szinte hetente tolják az arcába otthon, hogy nincs pénz azokra a dolgokra, ami számára fontos, vagy egyszerűen csak szükséges lenne. Mikor nyakunkon a karácsony is és az ember lánya igyekszik kézben tartani az olyan dolgokat, mint ajándékok, vacsora, vendégségbe cipelendő ételek, azok elkészítése, pont időben, pont jókor, nem túl későn, nem túl korán... No igen, ilyenkor van az, hogy az emberben ez a sok dolog felgyülemlik és kicsit elveszti a lába alól a talajt. Nem olyan depressziósan, világvégésen, csak éppen annyira, hogy akaratán kívül esetleg megbánt...

Alapvetően 5 féle szeretetnyelvet különböztethetünk meg, melyek a következők: Elismerő szavak Minőségi idő Ajándékozás Szívességek Testi érintés Ezek nem feltétlenül különülnek el élesen egymástól, azaz előfordulhat, sőt igen gyakran előfordul, hogy valaki számára ezek közül több is nagy jelentőséggel bír. Az én szeretetnyelvem elsődlegesen a minőségi idő. Számomra nagyon sokat jelent az, ha valaki szívesen van velem, keresi a társaságomat, közös élményeket szerzünk. Ha ez hiányzik, elbizonytalanodom. A minőségi idő megnyilvánulhat egy pár perces találkozásban is, mikor csak kis időt tudunk szakítani egymásra, de abban a kis időben igazán egymásra figyelünk, de jelenthet egy komolyabb közös élményt is, mint mondjuk egy mozilátogatás, kirándulás vagy nyaralás. Nem az számít, hol vagyunk, nem a pénzbeli értéke a dolognak, hanem a MI élmény.  Ha kellene választanom egy másodlagos szeretetnyelvet, kicsit bajban lennék, mert más az, amit én adok és más, amit én k...

Mikor teljesen elegem lesz a világ zajából, az emberekből, mikor már szinte feszült vagyok a sok külső ingertől, akkor fogom magam és elmegyek valamerre. Ilyenkor nincs különösebb tervem, csak megyek amerre visz a lábam. Nem számít, hogy hó van vagy latyak, hogy szakad az eső, vagy fúj a szél, semmi nem tart vissza. Erre van szüksége a lelkemnek. Tegnap a Normafánál jártam. Ezer éve nem voltam arra, télen meg aztán végképp nem. Reggel fogtam magam, felültem a buszra és negyed 10 körül már ott is voltam a hófedte hegyen, a fák ölelésében. Bevallom, ilyenkor az első pár száz méter mindig kicsit furcsa. Egyedül, a természet csendje által körülvéve, sehol egy ember, csak a fák és a madarak csicsergése. No meg most a veszett hideg, de mint tudjuk, ez nem visszatartó erő. Kiszemeltem magamnak egy erdei utat, ami kellőképp csendesnek és nyugalmasnak tűnt még a többihez képest is. És csak mentem, mentem és mentem... Ahogy haladtam a fák között (időnként egy-egy kutyással találkozva, akik...

Megmondom őszintén, én ez utóbbi változatot szeretem használni, még akkor is, ha esetleg a másik verzió a helyes. De mit is jelent maga a kifejezés? Ha mesélek egy kicsi a saját jellemvonásaimról, könnyen érthetővé válik. Akkor most címszavakkal tagolva, íme: Barátok: Kevés barátom van. Nagyon. Egy kezemen meg tudom számolni, kiket nevezek annak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanennyien neveznek engem barátjuknak. Ők jóval többen vannak. A barátság szó számomra valami különleges köteléket jelent. Lehetnek ismerőseim, kedves kollégáim, haverjaim, de ahhoz, hogy valakit a barátomnak nevezzek így kimondva a legnagyobb természetességgel, ahhoz jóval több kell ennél. Viszont akit barátomnak tekintek, azért tűzön-vízen átmegyek. Társaság:   Általában zavar a sok inger, kifáraszt . De vannak időszakok, mikor kifejezetten vágyom a társaságra, akár nagyobbra is. Azonban csak akkor tudom igazán jól érezni magam, ha többségüket ismerem. Idegen társaságban mint a legtöbb intró, el...

Ez megint olyan téma, amit órákig lehetne taglalni. Azt tapasztalom, hogy az általánosan elfogadott (mi több, elvárt) dolog az, hogy a kapcsolaton belül az emberek taktikáznak. Kezdődik ez már a kapcsolat legelején, mikor a férfi fűt-fát ígérget, vagy mikor a nő pl nem válaszol az üzenetre, hadd várjon a másik, stb. Ha kialakul bennük a várva várt érzelem, tagadják, őrizgetik magukban, nem merik, nem akarják a másiknak elmondani (nehogy már kiadjam magam, akkor sérülékeny leszek). Aztán ahogy haladnak a kapcsolatuk ösvényén, jönnek, az újabb és újabb színjátékok, mint az "á, nem gond", "ó dehogy haragszom", "most fáj a fejem", "persze, csináljuk/nézzük csak, amit te akarsz" és még sorolhatnám. Sok apró taktikázás, amire emberek kapcsolatokat építenek. Aztán mikor elfáradnak a begyűrűzött rengeteg színjátéktól, már nincs energiájuk a megjátszásra. Ilyenkor jönnek elő a mélyből a rég elnyomott valódi érzések, amik a színjáték mögött rejtőztek...

Nem szeretném a honnan jöttem részt a születésemtől, vagy a gyerekkoromtól kezdeni, egyszerűen csak a közelmúlttól, amikor még álmodni sem mertem, hogy ide jutok. Azt is leszögezném, hogy nem ez a célállomás, van még mit kihozni az életemből, de egy nagyon kellemes útra léptem nem is olyan régen. Amikor az előző munkahelyemre kerültem, minden nagyon furcsa volt. Sok új ember, teljesen más feladatok. Az ember ilyenkor még annyira el van foglalva az újdonságokkal, hogy csukott szemmel jár, nem veszi észre azokat a jeleket, amikre utólag visszagondolva csak fogja a fejét.... Az állásinterjún hárman ültek velem szemben. Kifaggattak, elmondták a feladatokat, majd jött a rejtett JEL "kell is itt a pedagógus végzettség,amilyen szerelők itt vannak!" és egy emberként kacagtak fel. 1 nap: JEL semmi nem működött, nem volt a szoftverhez hozzáférésem, csak szkenneltem egész nap, hogy mégse üljek kukán. Felvettek. Kezdetben elvakított a tanulni és fejlődni vágyás, a megbeszé...

Sokan a féltékenység szó hallatán azonnal tiltakozásba kezdenek, ők ugyan sosem féltékenyek, ők nem akarnak senkit birtokolni. De nézzünk csak a dolgok mélyére! A féltékenység szó a mai világban valóban negatív jegyeket hordoz, de azt gondolom, hogy ez a társadalomnak köszönhető, mint oly sok minden (pl. akár a divat, mint olyan). Véleményem szerint az egészséges féltékenység alapja tulajdonképpen két dolog: a féltés és az elvesztés miatti félelem. Bátran lehet tagadni, de ha ez nincs meg egy kapcsolatban, akkor ott sem szerelemről, sem szeretetről nem beszélhetünk. Fontos, hogy ez nem a birtoklásról, folytonos ellenőrizgetésekről, egymás vallatásáról szól, mert az már egy másik lapra tartozik. Az egészséges féltékenység egyfajta kockázatkerülő magatartással jár. Úgy fogalmaznám meg, hogy az ember ésszerű keretek között szabadságot ad a másiknak, de nem löki bele tudatosan olyan helyzetekbe, amik magasabb kockázattal járnak. Normális esetben, ha a párunk találkozik a régi ismer...