Szeretetnyelvek

Alapvetően 5 féle szeretetnyelvet különböztethetünk meg, melyek a következők:

• Elismerő szavak
• Minőségi idő
• Ajándékozás
• Szívességek
• Testi érintés

Ezek nem feltétlenül különülnek el élesen egymástól, azaz előfordulhat, sőt igen gyakran előfordul, hogy valaki számára ezek közül több is nagy jelentőséggel bír.

Az én szeretetnyelvem elsődlegesen a minőségi idő. Számomra nagyon sokat jelent az, ha valaki szívesen van velem, keresi a társaságomat, közös élményeket szerzünk. Ha ez hiányzik, elbizonytalanodom.

A minőségi idő megnyilvánulhat egy pár perces találkozásban is, mikor csak kis időt tudunk szakítani egymásra, de abban a kis időben igazán egymásra figyelünk, de jelenthet egy komolyabb közös élményt is, mint mondjuk egy mozilátogatás, kirándulás vagy nyaralás. Nem az számít, hol vagyunk, nem a pénzbeli értéke a dolognak, hanem a MI élmény. 

Ha kellene választanom egy másodlagos szeretetnyelvet, kicsit bajban lennék, mert más az, amit én adok és más, amit én kapni szeretek. Az előbbi csoportba tartoznak a szívességek és az ajándékozás is, míg a második csoportot erősíti a testi érintés. 

Testi érintés szempontjából kicsit ellentmondásos vagyok. Alapvetően nem szeretem, ha idegen emberek hozzám érnek, akár csak a karomra teszik a kezüket, attól meg egyenesen a falra mászom, ha ölelgetni akarnak, vagy egyéb hasonló vérmes dologra adják a fejüket.

Ha viszont valakit kellőképp szeretek, igénylem az érintését, az ölelését. A kellőképp szó jelen esetben azt jelenti, hogy míg egy rokontól még nem igazán veszem jó néven a testi érintést (el kéne mélyülni önmagamban, hogy rájöjjek, vajon miért), egy igazi baráttól vagy a páromtól kifejezetten igénylem. 

Érdekes, hogy egy-egy dologban mennyire ellentmondásos tud lenni az ember. Időnként nehéz megfejteni, hogy vajon ez hogyan alakult ki bennünk. Hiába is töröm a fejemet, nem tudok visszaidézni olyan alkalmat, mikor valaki testi érintése igazán traumát okozott volna. Pedig ez egészen kiskoromtól így van, mióta az eszemet tudom. Szerető családban nőttem fel, nem molesztáltak a rokonok sem, az viszont dereng, ha nagyon magamba nézek, hogy már kiskoromban is nagyon kevés embert engedtem közel magamhoz. Apukám, nagyszüleim és keresztapám dédelgethettek, amikor csak akartak, de mindenki mástól rossz néven vettem. A mai napig nem szeretek puszilkodni és a legritkább esetben teszem, szerencsére erről már magam dönthetek. A gyerekemre se erőltettem rá a puszival köszönést soha, pont emiatt. 

Lehet ezt is a introvertáltság "rovására" kéne írnom... Még meglátom....