CsodaCsibe

Ez megint olyan téma, amit órákig lehetne taglalni. Azt tapasztalom, hogy az általánosan elfogadott (mi több, elvárt) dolog az, hogy a kapcsolaton belül az emberek taktikáznak. Kezdődik ez már a kapcsolat legelején, mikor a férfi fűt-fát ígérget, vagy mikor a nő pl nem válaszol az üzenetre, hadd várjon a másik, stb. Ha kialakul bennük a várva várt érzelem, tagadják, őrizgetik magukban, nem merik, nem akarják a másiknak elmondani (nehogy már kiadjam magam, akkor sérülékeny leszek). Aztán ahogy haladnak a kapcsolatuk ösvényén, jönnek, az újabb és újabb színjátékok, mint az "á, nem gond", "ó dehogy haragszom", "most fáj a fejem", "persze, csináljuk/nézzük csak, amit te akarsz" és még sorolhatnám. Sok apró taktikázás, amire emberek kapcsolatokat építenek. Aztán mikor elfáradnak a begyűrűzött rengeteg színjátéktól, már nincs energiájuk a megjátszásra. Ilyenkor jönnek elő a mélyből a rég elnyomott valódi érzések, amik a színjáték mögött rejtőztek

Nem szeretném a honnan jöttem részt a születésemtől, vagy a gyerekkoromtól kezdeni, egyszerűen csak a közelmúlttól, amikor még álmodni sem mertem, hogy ide jutok. Azt is leszögezném, hogy nem ez a célállomás, van még mit kihozni az életemből, de egy nagyon kellemes útra léptem nem is olyan régen. Amikor az előző munkahelyemre kerültem, minden nagyon furcsa volt. Sok új ember, teljesen más feladatok. Az ember ilyenkor még annyira el van foglalva az újdonságokkal, hogy csukott szemmel jár, nem veszi észre azokat a jeleket, amikre utólag visszagondolva csak fogja a fejét.... Az állásinterjún hárman ültek velem szemben. Kifaggattak, elmondták a feladatokat, majd jött a rejtett JEL "kell is itt a pedagógus végzettség,amilyen szerelők itt vannak!" és egy emberként kacagtak fel. 1 nap: JEL semmi nem működött, nem volt a szoftverhez hozzáférésem, csak szkenneltem egész nap, hogy mégse üljek kukán. Felvettek. Kezdetben elvakított a tanulni és fejlődni vágyás, a megbeszé

Sokan a féltékenység szó hallatán azonnal tiltakozásba kezdenek, ők ugyan sosem féltékenyek, ők nem akarnak senkit birtokolni. De nézzünk csak a dolgok mélyére! A féltékenység szó a mai világban valóban negatív jegyeket hordoz, de azt gondolom, hogy ez a társadalomnak köszönhető, mint oly sok minden (pl. akár a divat, mint olyan). Véleményem szerint az egészséges féltékenység alapja tulajdonképpen két dolog: a féltés és az elvesztés miatti félelem. Bátran lehet tagadni, de ha ez nincs meg egy kapcsolatban, akkor ott sem szerelemről, sem szeretetről nem beszélhetünk. Fontos, hogy ez nem a birtoklásról, folytonos ellenőrizgetésekről, egymás vallatásáról szól, mert az már egy másik lapra tartozik. Az egészséges féltékenység egyfajta kockázatkerülő magatartással jár. Úgy fogalmaznám meg, hogy az ember ésszerű keretek között szabadságot ad a másiknak, de nem löki bele tudatosan olyan helyzetekbe, amik magasabb kockázattal járnak. Normális esetben, ha a párunk találkozik a régi ismer

Ebben a bejegyzésben szándékosan nem választom szét a két nemet, mindkét fél érintett lehet. A legtöbb ember sokszor elismerően jegyzi meg: Milyen nagy szíved van!". Az ő nézőpontjukból ez valóban egy dicséret, amit illik megköszönni. De lássuk, hogy mi is zajlik legbelül. A mély érzésű ember minden lehetőséget megragad, hogy segítsen, adjon, támogasson. Ez jelen van a mindennapjaiban is, de ha épp nincs lehetősége kiélni a segítő szándékát a mindennapokban, keresni fogja az alkalmat rá. Ahogy mondani szokták, ez az egész belülről jön. A mély érzésű ember semmit nem él meg felszínesen, nem is szereti az ilyen dolgokat. Ő a teljes szívével vesz részt mindenben. Ha bele is megy olyan helyzetbe, ami szinte már kiábrándítóan racionálisnak mondható, a szív akkor is hamar átveszi az irányítást. Mindig a legjobbat akarja kihozni a helyzetből, minél rosszabb a helyzet, annál inkább, de valahogy az ilyen helyzetekben is mások érdekeit nézi. Neki fontosabb, hogy másoknak segítsen, m

Azt gondolom, hogy már a legelején leszögezhetjük, hogy a mai világban (lehetséges, hogy a régebbi korokban is, de mivel nem éltem, tapasztalatom nincs róla) nagyon kevés az igazi FÉRFI és igazi NŐ. A férfiak (így kis betűkkel) elkényelmesedtek minden téren. Nem kezelik nőként a nőket, felnőtt létükre kamaszként viselkednek, megelégszenek a lepattanóval, a könnyű prédákkal, igényük sincs arra, hogy igazi NŐ-vel kezdjenek. Márpedig részben emiatt az igazi NŐ, mint olyan, kezd eltűnni a világból. Vagyis ez így nem jó megfogalmazás, mert nem tűnnek el, lélekben sokakban megmarad a tartás, de megtörnek, beállnak a sorba azért, hogy legyen valakijük, elfogadják őket. Azok a nők (ismét figyeljünk a kis betűkre), akik gyerekkorukban, vagy fiatalkorukban traumatikus eseményeket éltek meg, még inkább hajlamosak belesüllyedni ebbe a szerepbe. Sok olyan nőt ismerek, akit bántalmaztak a családon belül, beleértve itt a testi és lelki bántalmazást is. Ők folyamatosan keresik a visszaigazolást a

Nem először adom írásra a fejem. Ez nálam valami kényszer lehet, hogy kifejezzem önmagam, hogy bármit elmondhassak, ami csak megfordul a fejemben. Ugyanakkor nem szeretek bevezetőt írni. Mit a manót ír ilyenkor az ember? Bemutatkozik? Leírja, miről fog írni a későbbiekben? Ez utóbbi kérdésre még csak válaszolni se tudok igazán,mert arról fogok írni, ami épp eszembe jut, olyan mélységben, amennyire foglalkoztat a dolog. Lesznek gondolom élménybeszámolók, önelemzések, egyéb hasonló dolgok. Persze írok majd a tapasztalataimról, amit életem eddigi 40 éve alatt szereztem ilyen-olyan téren. Szóval gyűrjük is össze ezt a lapot, hajítsuk át a vállunk fölött és vessük bele magunkat a jóba!