Intravertált vagy introvertált
Megmondom őszintén, én ez utóbbi változatot szeretem használni, még akkor is, ha esetleg a másik verzió a helyes.
De mit is jelent maga a kifejezés? Ha mesélek egy kicsi a saját jellemvonásaimról, könnyen érthetővé válik. Akkor most címszavakkal tagolva, íme:
Barátok: Kevés barátom van. Nagyon. Egy kezemen meg tudom számolni, kiket nevezek annak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanennyien neveznek engem barátjuknak. Ők jóval többen vannak. A barátság szó számomra valami különleges köteléket jelent. Lehetnek ismerőseim, kedves kollégáim, haverjaim, de ahhoz, hogy valakit a barátomnak nevezzek így kimondva a legnagyobb természetességgel, ahhoz jóval több kell ennél. Viszont akit barátomnak tekintek, azért tűzön-vízen átmegyek.
Társaság: Általában zavar a sok inger, kifáraszt. De vannak időszakok, mikor kifejezetten vágyom a társaságra, akár nagyobbra is. Azonban csak akkor tudom igazán jól érezni magam, ha többségüket ismerem. Idegen társaságban mint a legtöbb intró, elüldögélek szépen csendben, hallgatom a beszélgetést, de nem folyok bele. Külső szemlélő talán úgy érezheti, hogy unatkozom, de valójában többnyire nem. Ha unatkozom, akkor nem maradok, elég egyértelmű jel, nem? :-D Ismerős társaságban, akiket már megszoktam, szeretek viccelődni is természetesen. Ha baráttal vagyok, akkor pedig le se lehet lőni, állítólag nagyon jó társaság vagyok olyankor.
Feltöltődés: Ami számomra igazán pihentető tud lenni, az olvasás és a kirándulás. Amióta rá kellett jönnöm, hogy az emberek, akik körülvesznek lusták, vagy nem igazán van idejük rám, elkezdtem egyedül is kirándulgatni. Nincs annál lélekemelőbb, mikor körülvesz a csend, a természet hangjai és illatai.
Hangok: Ez érdekes dolog, mert ha eleve feszült vagyok, akkor a zenehallgatás megnyugtat. De olyankor nem szeretek beszélgetni, csendet szeretnék magam körül (ami egy családban nem igazán valósítható meg). Zavarnak az éles hangok, a kiabálás, feszültté tesznek.
A látszat: Ha valaki nem ismer, csak idegenként tekint rám, azt gondolhatja, hogy egy unalmas, pökhendi valaki vagyok. Volt ilyen, aki ezt gondolta rólam, de mikor megváltozott a véleménye, elmesélte. Azt hitte magamnak való vagyok, aki lenézi a többieket, de pár év alatt rájött, hogy csak jól érzem magam a kis világomban, de nálam jobb szívű embert még nem ismert.
És ami odabent van: rengeteg szeretet, ami cikázik fel és alá, ami ki akar törni, de sokszor olyan emberekkel vagyok körülvéve, hogy nem tud. Ez egy picit mérgez belül. Nem bárkit akarok ölelgetni, nem bárkihez bújni, elvégre intró vagyok. Nekem az a pár ember fontos. És ha pont abból a kevésből még pár azonnal kiesik a viselkedése, negatívkodása, állandó problémakeresése, beszólásai miatt, akkor bizony nagyon kevés lehetőségem van arra, főleg a mindennapokban, hogy ez a szeretetéhség és szeretetet adni vágyás kiteljesedhessen. Ilyenkor bent ragad napokig, hetekig és belül egyfajta szeretet energia generálódik folyamatosan, ami csak nő, csak nő és szinte robbanásig feszíti a lelkem. Ez a fajta feszültség nem az, amit el tud mulasztani egy gyerek, vagy egy kisállat szeretete, annál sokkal összetettebb. Ilyenkor magányosnak szoktam érezni magam a világban. DE: Ilyenkor szoktam kivenni egy nap szabadságot és reggeltől estig csak menni egyedül, amerre a szemem lát, amerre a lábam visz, nem törődve esővel, hóval, széllel, éhséggel és szomjúsággal. Egészen addig, míg egyszer csak azt érzem, hogy a lelkem megpihent.
De mit is jelent maga a kifejezés? Ha mesélek egy kicsi a saját jellemvonásaimról, könnyen érthetővé válik. Akkor most címszavakkal tagolva, íme:
Barátok: Kevés barátom van. Nagyon. Egy kezemen meg tudom számolni, kiket nevezek annak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanennyien neveznek engem barátjuknak. Ők jóval többen vannak. A barátság szó számomra valami különleges köteléket jelent. Lehetnek ismerőseim, kedves kollégáim, haverjaim, de ahhoz, hogy valakit a barátomnak nevezzek így kimondva a legnagyobb természetességgel, ahhoz jóval több kell ennél. Viszont akit barátomnak tekintek, azért tűzön-vízen átmegyek.
Társaság: Általában zavar a sok inger, kifáraszt. De vannak időszakok, mikor kifejezetten vágyom a társaságra, akár nagyobbra is. Azonban csak akkor tudom igazán jól érezni magam, ha többségüket ismerem. Idegen társaságban mint a legtöbb intró, elüldögélek szépen csendben, hallgatom a beszélgetést, de nem folyok bele. Külső szemlélő talán úgy érezheti, hogy unatkozom, de valójában többnyire nem. Ha unatkozom, akkor nem maradok, elég egyértelmű jel, nem? :-D Ismerős társaságban, akiket már megszoktam, szeretek viccelődni is természetesen. Ha baráttal vagyok, akkor pedig le se lehet lőni, állítólag nagyon jó társaság vagyok olyankor.
Feltöltődés: Ami számomra igazán pihentető tud lenni, az olvasás és a kirándulás. Amióta rá kellett jönnöm, hogy az emberek, akik körülvesznek lusták, vagy nem igazán van idejük rám, elkezdtem egyedül is kirándulgatni. Nincs annál lélekemelőbb, mikor körülvesz a csend, a természet hangjai és illatai.
Hangok: Ez érdekes dolog, mert ha eleve feszült vagyok, akkor a zenehallgatás megnyugtat. De olyankor nem szeretek beszélgetni, csendet szeretnék magam körül (ami egy családban nem igazán valósítható meg). Zavarnak az éles hangok, a kiabálás, feszültté tesznek.
A látszat: Ha valaki nem ismer, csak idegenként tekint rám, azt gondolhatja, hogy egy unalmas, pökhendi valaki vagyok. Volt ilyen, aki ezt gondolta rólam, de mikor megváltozott a véleménye, elmesélte. Azt hitte magamnak való vagyok, aki lenézi a többieket, de pár év alatt rájött, hogy csak jól érzem magam a kis világomban, de nálam jobb szívű embert még nem ismert.
És ami odabent van: rengeteg szeretet, ami cikázik fel és alá, ami ki akar törni, de sokszor olyan emberekkel vagyok körülvéve, hogy nem tud. Ez egy picit mérgez belül. Nem bárkit akarok ölelgetni, nem bárkihez bújni, elvégre intró vagyok. Nekem az a pár ember fontos. És ha pont abból a kevésből még pár azonnal kiesik a viselkedése, negatívkodása, állandó problémakeresése, beszólásai miatt, akkor bizony nagyon kevés lehetőségem van arra, főleg a mindennapokban, hogy ez a szeretetéhség és szeretetet adni vágyás kiteljesedhessen. Ilyenkor bent ragad napokig, hetekig és belül egyfajta szeretet energia generálódik folyamatosan, ami csak nő, csak nő és szinte robbanásig feszíti a lelkem. Ez a fajta feszültség nem az, amit el tud mulasztani egy gyerek, vagy egy kisállat szeretete, annál sokkal összetettebb. Ilyenkor magányosnak szoktam érezni magam a világban. DE: Ilyenkor szoktam kivenni egy nap szabadságot és reggeltől estig csak menni egyedül, amerre a szemem lát, amerre a lábam visz, nem törődve esővel, hóval, széllel, éhséggel és szomjúsággal. Egészen addig, míg egyszer csak azt érzem, hogy a lelkem megpihent.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése