Az egészséges és a beteges féltékenység
Sokan a féltékenység szó hallatán azonnal tiltakozásba kezdenek, ők ugyan sosem féltékenyek, ők nem akarnak senkit birtokolni.
De nézzünk csak a dolgok mélyére!
A féltékenység szó a mai világban valóban negatív jegyeket hordoz, de azt gondolom, hogy ez a társadalomnak köszönhető, mint oly sok minden (pl. akár a divat, mint olyan).
Véleményem szerint az egészséges féltékenység alapja tulajdonképpen két dolog: a féltés és az elvesztés miatti félelem. Bátran lehet tagadni, de ha ez nincs meg egy kapcsolatban, akkor ott sem szerelemről, sem szeretetről nem beszélhetünk. Fontos, hogy ez nem a birtoklásról, folytonos ellenőrizgetésekről, egymás vallatásáról szól, mert az már egy másik lapra tartozik.
Az egészséges féltékenység egyfajta kockázatkerülő magatartással jár. Úgy fogalmaznám meg, hogy az ember ésszerű keretek között szabadságot ad a másiknak, de nem löki bele tudatosan olyan helyzetekbe, amik magasabb kockázattal járnak. Normális esetben, ha a párunk találkozik a régi ismerőseivel, vagy megiszik egy kávét vagy hosszan beszélget egy ellenkező neművel, természetesen nem kérjük számon, nem tépjük le a fejét. Az már valóban beteges lenne. Ahogy nem nézzük meg, kivel levelezik, nem kötünk GPS jeladót a nyakába és nem túrjuk fel a táskáját, holmijait áruló jelek után kutatva.
Sokan kérdezték tőlem, mikor kiderült, hogy a párom megcsalt, hogy azóta belenézegetek-e a telefonjába, meg áttúrom-e a táskáját... Kicsit átgondolva a dolgot ennek mégis mi értelme lenne? A válaszom egyértelműen NEM. Mondhatnám, hogy ez bizalom kérdése, és mit ér enélkül egy kapcsolat, de ebben nem hiszek. Mindenkinek vannak titkai és csínytevései. Nem kell mindent tudni.
Visszatérve a kezdeti fejtegetésre, az egészséges féltékenység, ahogy a neve is mutatja, természetes dolog, az érzelmeken alapuló kapcsolat jele. Ha ez nincs, a kapcsolat fabatkát sem ér, csak racionális alapokon nyugvó, még barátinak sem igazán mondható. Ha oda tudja az ember dobni a párját bárkinek, azzal magyarázva, hogy csak hagyom, hogy kiélje, amit akar (főleg ha ezt úgy teszi, hogy ő nincs is jelen), akkor valójában a kapcsolatukat degradálja (és nem mellesleg saját magát is minősíti). Azt azért meg kell jegyezni, hogy erre főként olyan emberek hajlamosak, akiket a szeretet terén értek sérülések gyerekként, vagy felnőtt korukban. A kényelmesek ilyenkor megtörnek, és a könnyebb utat választják: nem mernek szívből szeretni, végképp nem odaadóan, felszínes kapcsolatot ápolnak, mert az kevesebb sérüléssel járhat. Az erősek viszont mernek elmélyülni a másikban, a szeretetben,a szerelemben, az életben. Hogy ez sérüléssel járhat? Igen, így van. Mégis ennek tudatában ezt az utat választják, mert a felszínes dolgok felszínes életet eredményeznek. Ha nem tapasztalja meg az ember a mélységet, csak félember marad örökre.
Visszatérve ismét: Meg lehet ezért kövezni, de azt gondolom, hogy egy ember értékét növelni és csökkenteni is tudja az, ahogy a kapcsolatán belül értékelik. Ha bárkinek odadobják, akkor az jelzi, hogy értéktelen a másik fél számára, teljesen mindegy neki, hogy vele van vagy nincs vele, majd jön másik. Az illetőnek nem Ő kell, hanem valaki.
És most egy kis kitérő (már megint... kicsit csapongok...): Mikor az emberrel szakítanak és maga alatt van, sokszor olvassa, hallja a bölcs vigaszt: "ne szomorkodj, jön majd másik". Ha ezt az ember így fogja fel,így érzi akkor nem is volt neki igazán fontos a párja. Mert aki szeret, az nem valakit akar, Őt akarja, nem valaki szeretetére vágyik, hanem az Ő szeretetére. És persze, tényleg jön másik, aki jobb, vagy kevésbé jobb, mindenesetre más, és visszatekintve az ember vigaszra lel, de azzal vigasztalni valakit, hogy más fog jönni... Most komolyan, ennek milyen vigaszértéke van? Figyi, elejtettem az egész csokitortát, sosem eheted már meg, de majd valamikor veszünk egy mákos bejglit.... No kb így hangzik. Mert ugye ha a csokitortára vágyunk, ki a manónak kell mákos bejgli??? Ráadásul csak majd egyszer??? Oké, buta példa volt, de azért egy cseppet mégis szemlélteti a dolgot.
Fontos tudni, hogy mind az egészséges féltékenység hiánya, mind a kóros féltékenység tönkreteszi a kapcsolatot. Mert ugye ki akar olyannal élni, akinek annyira sem fontos, hogy féltse, és vajon olyannal, aki állandóan gyanúsítgatja? Senki. Meg kell találni az arany középutat a "magasról tojok én arra, hogy mi lesz, majd lesz másik" és a "bezárlak, senkivel ne beszélj, sehova se menj" között.
Alapvetően azonban mindkét szélsőséges eset sajnos traumá(k)ra, rossz viselkedési mintákra vezethető vissza. Ez lehet rossz tapasztalat, hogy az emberrel hogyan bántak mások, főképp ha ez olyan nyomott hagyott a személyben, ami egész életében fájó pontot jelent. De lehet egy hibás viselkedési minta követése és annak kényelmi szempontból való elfogadása, pl "apám is pont ilyen volt, tőle örököltem". De ez badarság. Vagyis ezt így nem illik kimondani, mert nagyon is komoly okok ezek, de ugyanakkor be kell látni azt is, hogy csak mi magunk tehetünk a rossz beidegződések ellen, mi tudunk kitörni saját csapdáinkból. Hogy megéri-e? Ezt mindenki maga döntse el. Aki erős és eltökélt, annak mindenképpen.
De nézzünk csak a dolgok mélyére!
A féltékenység szó a mai világban valóban negatív jegyeket hordoz, de azt gondolom, hogy ez a társadalomnak köszönhető, mint oly sok minden (pl. akár a divat, mint olyan).
Véleményem szerint az egészséges féltékenység alapja tulajdonképpen két dolog: a féltés és az elvesztés miatti félelem. Bátran lehet tagadni, de ha ez nincs meg egy kapcsolatban, akkor ott sem szerelemről, sem szeretetről nem beszélhetünk. Fontos, hogy ez nem a birtoklásról, folytonos ellenőrizgetésekről, egymás vallatásáról szól, mert az már egy másik lapra tartozik.
Az egészséges féltékenység egyfajta kockázatkerülő magatartással jár. Úgy fogalmaznám meg, hogy az ember ésszerű keretek között szabadságot ad a másiknak, de nem löki bele tudatosan olyan helyzetekbe, amik magasabb kockázattal járnak. Normális esetben, ha a párunk találkozik a régi ismerőseivel, vagy megiszik egy kávét vagy hosszan beszélget egy ellenkező neművel, természetesen nem kérjük számon, nem tépjük le a fejét. Az már valóban beteges lenne. Ahogy nem nézzük meg, kivel levelezik, nem kötünk GPS jeladót a nyakába és nem túrjuk fel a táskáját, holmijait áruló jelek után kutatva.
Sokan kérdezték tőlem, mikor kiderült, hogy a párom megcsalt, hogy azóta belenézegetek-e a telefonjába, meg áttúrom-e a táskáját... Kicsit átgondolva a dolgot ennek mégis mi értelme lenne? A válaszom egyértelműen NEM. Mondhatnám, hogy ez bizalom kérdése, és mit ér enélkül egy kapcsolat, de ebben nem hiszek. Mindenkinek vannak titkai és csínytevései. Nem kell mindent tudni.
Visszatérve a kezdeti fejtegetésre, az egészséges féltékenység, ahogy a neve is mutatja, természetes dolog, az érzelmeken alapuló kapcsolat jele. Ha ez nincs, a kapcsolat fabatkát sem ér, csak racionális alapokon nyugvó, még barátinak sem igazán mondható. Ha oda tudja az ember dobni a párját bárkinek, azzal magyarázva, hogy csak hagyom, hogy kiélje, amit akar (főleg ha ezt úgy teszi, hogy ő nincs is jelen), akkor valójában a kapcsolatukat degradálja (és nem mellesleg saját magát is minősíti). Azt azért meg kell jegyezni, hogy erre főként olyan emberek hajlamosak, akiket a szeretet terén értek sérülések gyerekként, vagy felnőtt korukban. A kényelmesek ilyenkor megtörnek, és a könnyebb utat választják: nem mernek szívből szeretni, végképp nem odaadóan, felszínes kapcsolatot ápolnak, mert az kevesebb sérüléssel járhat. Az erősek viszont mernek elmélyülni a másikban, a szeretetben,a szerelemben, az életben. Hogy ez sérüléssel járhat? Igen, így van. Mégis ennek tudatában ezt az utat választják, mert a felszínes dolgok felszínes életet eredményeznek. Ha nem tapasztalja meg az ember a mélységet, csak félember marad örökre.
Visszatérve ismét: Meg lehet ezért kövezni, de azt gondolom, hogy egy ember értékét növelni és csökkenteni is tudja az, ahogy a kapcsolatán belül értékelik. Ha bárkinek odadobják, akkor az jelzi, hogy értéktelen a másik fél számára, teljesen mindegy neki, hogy vele van vagy nincs vele, majd jön másik. Az illetőnek nem Ő kell, hanem valaki.
És most egy kis kitérő (már megint... kicsit csapongok...): Mikor az emberrel szakítanak és maga alatt van, sokszor olvassa, hallja a bölcs vigaszt: "ne szomorkodj, jön majd másik". Ha ezt az ember így fogja fel,így érzi akkor nem is volt neki igazán fontos a párja. Mert aki szeret, az nem valakit akar, Őt akarja, nem valaki szeretetére vágyik, hanem az Ő szeretetére. És persze, tényleg jön másik, aki jobb, vagy kevésbé jobb, mindenesetre más, és visszatekintve az ember vigaszra lel, de azzal vigasztalni valakit, hogy más fog jönni... Most komolyan, ennek milyen vigaszértéke van? Figyi, elejtettem az egész csokitortát, sosem eheted már meg, de majd valamikor veszünk egy mákos bejglit.... No kb így hangzik. Mert ugye ha a csokitortára vágyunk, ki a manónak kell mákos bejgli??? Ráadásul csak majd egyszer??? Oké, buta példa volt, de azért egy cseppet mégis szemlélteti a dolgot.
Fontos tudni, hogy mind az egészséges féltékenység hiánya, mind a kóros féltékenység tönkreteszi a kapcsolatot. Mert ugye ki akar olyannal élni, akinek annyira sem fontos, hogy féltse, és vajon olyannal, aki állandóan gyanúsítgatja? Senki. Meg kell találni az arany középutat a "magasról tojok én arra, hogy mi lesz, majd lesz másik" és a "bezárlak, senkivel ne beszélj, sehova se menj" között.
Alapvetően azonban mindkét szélsőséges eset sajnos traumá(k)ra, rossz viselkedési mintákra vezethető vissza. Ez lehet rossz tapasztalat, hogy az emberrel hogyan bántak mások, főképp ha ez olyan nyomott hagyott a személyben, ami egész életében fájó pontot jelent. De lehet egy hibás viselkedési minta követése és annak kényelmi szempontból való elfogadása, pl "apám is pont ilyen volt, tőle örököltem". De ez badarság. Vagyis ezt így nem illik kimondani, mert nagyon is komoly okok ezek, de ugyanakkor be kell látni azt is, hogy csak mi magunk tehetünk a rossz beidegződések ellen, mi tudunk kitörni saját csapdáinkból. Hogy megéri-e? Ezt mindenki maga döntse el. Aki erős és eltökélt, annak mindenképpen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése