Kirándulásaim 1.
Mikor teljesen elegem lesz a világ zajából, az emberekből, mikor már szinte feszült vagyok a sok külső ingertől, akkor fogom magam és elmegyek valamerre. Ilyenkor nincs különösebb tervem, csak megyek amerre visz a lábam. Nem számít, hogy hó van vagy latyak, hogy szakad az eső, vagy fúj a szél, semmi nem tart vissza. Erre van szüksége a lelkemnek.
Tegnap a Normafánál jártam. Ezer éve nem voltam arra, télen meg aztán végképp nem. Reggel fogtam magam, felültem a buszra és negyed 10 körül már ott is voltam a hófedte hegyen, a fák ölelésében.
Bevallom, ilyenkor az első pár száz méter mindig kicsit furcsa. Egyedül, a természet csendje által körülvéve, sehol egy ember, csak a fák és a madarak csicsergése. No meg most a veszett hideg, de mint tudjuk, ez nem visszatartó erő.
Kiszemeltem magamnak egy erdei utat, ami kellőképp csendesnek és nyugalmasnak tűnt még a többihez képest is. És csak mentem, mentem és mentem... Ahogy haladtam a fák között (időnként egy-egy kutyással találkozva, akiknek a kutyái lelkesen üdvözöltek), egyre inkább átjárt a nyugalom. Az út a kilátónál ért véget. Odafelé még szedtem a lábamat (fránya városi megszokás), visszafelé már meg-megálltam hallgatni a természet neszeit, a fagyott hópelyhek kopogását a fákon maradt faleveleken és ágakon, nézni a hóban, fákon ugráló madarakat. Csend vett körül és csak az járt a fejemben, hogy ez az élmény megfizethetetlen.
Tegnap a Normafánál jártam. Ezer éve nem voltam arra, télen meg aztán végképp nem. Reggel fogtam magam, felültem a buszra és negyed 10 körül már ott is voltam a hófedte hegyen, a fák ölelésében.
Bevallom, ilyenkor az első pár száz méter mindig kicsit furcsa. Egyedül, a természet csendje által körülvéve, sehol egy ember, csak a fák és a madarak csicsergése. No meg most a veszett hideg, de mint tudjuk, ez nem visszatartó erő.
Kiszemeltem magamnak egy erdei utat, ami kellőképp csendesnek és nyugalmasnak tűnt még a többihez képest is. És csak mentem, mentem és mentem... Ahogy haladtam a fák között (időnként egy-egy kutyással találkozva, akiknek a kutyái lelkesen üdvözöltek), egyre inkább átjárt a nyugalom. Az út a kilátónál ért véget. Odafelé még szedtem a lábamat (fránya városi megszokás), visszafelé már meg-megálltam hallgatni a természet neszeit, a fagyott hópelyhek kopogását a fákon maradt faleveleken és ágakon, nézni a hóban, fákon ugráló madarakat. Csend vett körül és csak az járt a fejemben, hogy ez az élmény megfizethetetlen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése