Színjáték és manipuláció az emberi kapcsolatokban
Ez megint olyan téma, amit órákig lehetne taglalni. Azt tapasztalom, hogy az általánosan elfogadott (mi több, elvárt) dolog az, hogy a kapcsolaton belül az emberek taktikáznak.
Kezdődik ez már a kapcsolat legelején, mikor a férfi fűt-fát ígérget, vagy mikor a nő pl nem válaszol az üzenetre, hadd várjon a másik, stb. Ha kialakul bennük a várva várt érzelem, tagadják, őrizgetik magukban, nem merik, nem akarják a másiknak elmondani (nehogy már kiadjam magam, akkor sérülékeny leszek).
Aztán ahogy haladnak a kapcsolatuk ösvényén, jönnek, az újabb és újabb színjátékok, mint az "á, nem gond", "ó dehogy haragszom", "most fáj a fejem", "persze, csináljuk/nézzük csak, amit te akarsz" és még sorolhatnám.
Sok apró taktikázás, amire emberek kapcsolatokat építenek. Aztán mikor elfáradnak a begyűrűzött rengeteg színjátéktól, már nincs energiájuk a megjátszásra. Ilyenkor jönnek elő a mélyből a rég elnyomott valódi érzések, amik a színjáték mögött rejtőztek, az ujjal mutogatások, a hibáztatások.... Onnan már nehéz a visszaút.
Az emberek folyamatosan változnak, ami tegnap még nem zavart, lehet, hogy ma már bosszant minket, vagy egyenesen az őrületbe kerget. Ha elnyomjuk magunkban ezeket a gondolatokat és érzéseket, belülről mérgeznek meg mindet és a kapcsolatunkat egyaránt.
De igaz ez a pozitív érzésekre is. Pl. nem mondom el, hogy szeretem, mert mi van, ha nem mondja vissza, vagy ő nem ezt érzi, vagy netán megmosolyog... Mi lenne? Attól még szeretem? Igen? Ez esetben úgy kell felfogni mint egy egyszerű tényközlést. Szeretném, ha a másik ezt nem csak érezné, vagy remélné, hanem tudná is, elvégre nekem is jólesne, ha őtőle hallanám ezt. És ha mégsem mondja, sebaj.
A kapcsolaton belüli őszinteség számomra ezt jelenti. Nem kell a másik félnek mindig mindenről tudnia, igenis legyen meg a külön életünk, a saját privát gondolataink, de a kapcsolat alapját ez a fajta érzelmi őszinteség adja.
Persze az ember élete nem mindig alakul úgy, hogy ez megvalósítható legyen. Van, hogy az ember szeret valakit, de az illető elzárkózik az őszinte megnyilvánulásoktól. Többnyire ez nem a pozitív megnyilvánulásokra vonatkozik. Saját életemből vett példával élve, ha az ember elmondja a párjának, hogy x mondattal nagyon megbántja és felbosszantja, akkor a másik fél részéről érkező "állandóan kitalálsz hülyeségeket" válasz nem igazán megfelelő. Ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy nem elég az egyik fél részéről a fejlett érzelmi intelligencia és a kapcsolatért való tenni vágyás, ehhez is két ember kell. Fontos, hogy a másik befogadó legyen. És ami még szintén lényeges, a közlő és a befogadó szerep folyton felcserélődik, mind a kettő fontos a megfelelő kommunikáció szempontjából.
Az emberek azonban félnek az érzelmektől. Félnek a haragtól, a szeretettől, a kritikával járó sértődéstől, minden olyan érzelemtől, ami intenzív és az élet része.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hány embert ismerek, aki nem ijed meg egy őszinte baráti érzelemnyilvánítástól, akár negatív, akár pozitív érzelemről beszélünk. Nem a felszínes egymás nyakába ugrálásról, vagy a manapság oly divatos "szeri van"-ozásról beszélek, nem is a női (vagy férfi) manipuláló hisztikről. Mély érzelmekről.
Az emberek a színjátékhoz vannak szokva, egymás arcába mosolyognak, viccelődnek, aztán egymás háta mögött kígyót, békát, miegymást kiáltanak. A mai világban az emberek többsége ilyen. Körülnézek magam körül és alig találok olyan embert, aki az udvariasság mértékéig kedves csak azokkal, akik lejáratták magukat előtte, de olyat is alig látni, aki őszinte szeretetet mutat a másik felé önzetlenül. Képmutató pojácák sétálgatnak fel és alá, érdekemberek, akik addig bájolognak, amíg hasznuk van belőle és nem csak a párkapcsolataikban, hanem a munkahelyeken, a baráti kapcsolatokban és minden téren.
A világ az ilyen kétszínű színészeknek hoz gyors eredményeket és hasznot. Ők hamar elérnek minden célt, látszólag simulékonyak, munkahelyen mindig keresik a felettesük társaságát, ha valahol hasznot tudnak húzni, ott megjelennek és kihasználják a másik gyengeségét (félelmét, bizonytalanságát, szeretetvágyát, biztonság iránti szükségletét, vagy nőként azt, hogy a pasikat a remélt futó kapcsolat elvakítja). Tulajdonképpen mind manipulátorok, akik becsapják a világot és magukat is közben (bár míg az első tudatos, ez utóbbinak nincsenek tudatában többnyire).
Könnyebb lenne érvényesülni, ha én is beállnék a sorba? Határozottan igen. De nem vagyok birka, az igazi egyéniség viszont küzd. Megküzd a sikereiért, a kapcsolataiért, és mindenért, ezáltal az elért eredmények sokkal értékesebbé válnak a szemében még akkor is, ha a világ a birkákat ugrálja körbe.
Kezdődik ez már a kapcsolat legelején, mikor a férfi fűt-fát ígérget, vagy mikor a nő pl nem válaszol az üzenetre, hadd várjon a másik, stb. Ha kialakul bennük a várva várt érzelem, tagadják, őrizgetik magukban, nem merik, nem akarják a másiknak elmondani (nehogy már kiadjam magam, akkor sérülékeny leszek).
Aztán ahogy haladnak a kapcsolatuk ösvényén, jönnek, az újabb és újabb színjátékok, mint az "á, nem gond", "ó dehogy haragszom", "most fáj a fejem", "persze, csináljuk/nézzük csak, amit te akarsz" és még sorolhatnám.
Sok apró taktikázás, amire emberek kapcsolatokat építenek. Aztán mikor elfáradnak a begyűrűzött rengeteg színjátéktól, már nincs energiájuk a megjátszásra. Ilyenkor jönnek elő a mélyből a rég elnyomott valódi érzések, amik a színjáték mögött rejtőztek, az ujjal mutogatások, a hibáztatások.... Onnan már nehéz a visszaút.
Az emberek folyamatosan változnak, ami tegnap még nem zavart, lehet, hogy ma már bosszant minket, vagy egyenesen az őrületbe kerget. Ha elnyomjuk magunkban ezeket a gondolatokat és érzéseket, belülről mérgeznek meg mindet és a kapcsolatunkat egyaránt.
De igaz ez a pozitív érzésekre is. Pl. nem mondom el, hogy szeretem, mert mi van, ha nem mondja vissza, vagy ő nem ezt érzi, vagy netán megmosolyog... Mi lenne? Attól még szeretem? Igen? Ez esetben úgy kell felfogni mint egy egyszerű tényközlést. Szeretném, ha a másik ezt nem csak érezné, vagy remélné, hanem tudná is, elvégre nekem is jólesne, ha őtőle hallanám ezt. És ha mégsem mondja, sebaj.
A kapcsolaton belüli őszinteség számomra ezt jelenti. Nem kell a másik félnek mindig mindenről tudnia, igenis legyen meg a külön életünk, a saját privát gondolataink, de a kapcsolat alapját ez a fajta érzelmi őszinteség adja.
Persze az ember élete nem mindig alakul úgy, hogy ez megvalósítható legyen. Van, hogy az ember szeret valakit, de az illető elzárkózik az őszinte megnyilvánulásoktól. Többnyire ez nem a pozitív megnyilvánulásokra vonatkozik. Saját életemből vett példával élve, ha az ember elmondja a párjának, hogy x mondattal nagyon megbántja és felbosszantja, akkor a másik fél részéről érkező "állandóan kitalálsz hülyeségeket" válasz nem igazán megfelelő. Ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy nem elég az egyik fél részéről a fejlett érzelmi intelligencia és a kapcsolatért való tenni vágyás, ehhez is két ember kell. Fontos, hogy a másik befogadó legyen. És ami még szintén lényeges, a közlő és a befogadó szerep folyton felcserélődik, mind a kettő fontos a megfelelő kommunikáció szempontjából.
Az emberek azonban félnek az érzelmektől. Félnek a haragtól, a szeretettől, a kritikával járó sértődéstől, minden olyan érzelemtől, ami intenzív és az élet része.
Egy kezemen meg tudnám számolni, hány embert ismerek, aki nem ijed meg egy őszinte baráti érzelemnyilvánítástól, akár negatív, akár pozitív érzelemről beszélünk. Nem a felszínes egymás nyakába ugrálásról, vagy a manapság oly divatos "szeri van"-ozásról beszélek, nem is a női (vagy férfi) manipuláló hisztikről. Mély érzelmekről.
Az emberek a színjátékhoz vannak szokva, egymás arcába mosolyognak, viccelődnek, aztán egymás háta mögött kígyót, békát, miegymást kiáltanak. A mai világban az emberek többsége ilyen. Körülnézek magam körül és alig találok olyan embert, aki az udvariasság mértékéig kedves csak azokkal, akik lejáratták magukat előtte, de olyat is alig látni, aki őszinte szeretetet mutat a másik felé önzetlenül. Képmutató pojácák sétálgatnak fel és alá, érdekemberek, akik addig bájolognak, amíg hasznuk van belőle és nem csak a párkapcsolataikban, hanem a munkahelyeken, a baráti kapcsolatokban és minden téren.
A világ az ilyen kétszínű színészeknek hoz gyors eredményeket és hasznot. Ők hamar elérnek minden célt, látszólag simulékonyak, munkahelyen mindig keresik a felettesük társaságát, ha valahol hasznot tudnak húzni, ott megjelennek és kihasználják a másik gyengeségét (félelmét, bizonytalanságát, szeretetvágyát, biztonság iránti szükségletét, vagy nőként azt, hogy a pasikat a remélt futó kapcsolat elvakítja). Tulajdonképpen mind manipulátorok, akik becsapják a világot és magukat is közben (bár míg az első tudatos, ez utóbbinak nincsenek tudatában többnyire).
Könnyebb lenne érvényesülni, ha én is beállnék a sorba? Határozottan igen. De nem vagyok birka, az igazi egyéniség viszont küzd. Megküzd a sikereiért, a kapcsolataiért, és mindenért, ezáltal az elért eredmények sokkal értékesebbé válnak a szemében még akkor is, ha a világ a birkákat ugrálja körbe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése