2020 - avagy a gazdagság éve
Így év elején illik elmélázni, mit is szeretnék elérni az idei évben, mik a céljaim, vágyaim, terveim.
Azt hiszem, a mai nap folyamán legfeljebb ébren maradni. :-D El tudtam volna viselni még pár óra alvást.
Félretéve a tréfát, ha meg kellene fogalmaznom, mit is szeretnék az idei évtől, talán ezeket sorolnám:
Egyedül ülök a munkahelyemen a gép előtt, csend vesz körül, a habos kávé is itt gőzölögne már az asztalomon, ha nem feledkeztem volna meg róla. Az akváriumban csendesen úszkálnak a csepp halacskák. Odakint a hideg ellenére csodásan süt a nap. A hatalmas ablakon át rálátok a budai hegyekre.
Úgy döntöttem, hogy mivel olyan szép a mai nap, kis csalással ezt tekintem a 2020-as év első napjának. Az igazi első napot pedig fedje homály.

- anyagi biztonság
- sok-sok felém áradó szeretet
- stresszmentes mindennapok
- sok kaland
- szakmai fejlődés
Egyedül ülök a munkahelyemen a gép előtt, csend vesz körül, a habos kávé is itt gőzölögne már az asztalomon, ha nem feledkeztem volna meg róla. Az akváriumban csendesen úszkálnak a csepp halacskák. Odakint a hideg ellenére csodásan süt a nap. A hatalmas ablakon át rálátok a budai hegyekre.
Úgy döntöttem, hogy mivel olyan szép a mai nap, kis csalással ezt tekintem a 2020-as év első napjának. Az igazi első napot pedig fedje homály.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése